A KENDERFÖLDI VENDÉGHÁZ HÁZIRENDJE

Hogy biztosítsuk az Ön kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és a teljes szállásdíj megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.

• Érkezéskor a vendég köteles a tulajdonosnak átadni adatfelvétel céljából a fényképes igazolványát (útlevél, személyi igazolvány vagy jogosítvány) és a helyszínen fizetendő teljes összeget. Vendégeink a szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.

• A vendégek felelősek a szálláshely tisztaságáért, valamint ezt a tisztaságot kötelesek megőrizni. Kérjük a szálláshely épületeit, eszközeit rendeltetésszerűen használni, a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartani.

A szálláshelyen este 22.00 órától, reggel 6.00-ig hangoskodni, a szomszéd szálláshelyeken tartózkodók pihenését zavarni szigorúan tilos!

• A Kenderföldi Vendégház jellemzően nem dohányzó, így kérjük vendégeinket, hogy csak a kijelölt helyen dohányozzanak!

• A Vendégházat hetente egyszer takarítjuk, de a vendégeink minden esetben a tiszta, kitakarított házat foglalhatják el.

• Vendégeink a vendégházat 14:00 órától foglalhatják el. A távozás napján kötelesek a szálláshelyet elhagyni 10:00-ig, hogy ki lehessen takarítani és előkészíteni másik vendégeknek, akik Önök után érkeznek és jogukban áll 14.00-tól elfoglalni a szállást. A szállást, amelyet lefoglaltak, olyan állapotban kell elhagyniuk, amilyenben az érkezésükkor volt – rendben és sértetlenül.

A szállásról kizárható az a személy, aki:
 bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el. 
 saját vagy más testi épségét veszélyezteti. 
 22:00 és 6:00 óra között a pihenni vágyó vendégek nyugalmat zavarja.

• A vendégház teljesen felszerelt. A vendégházból távozáskor hiányzó felszereléséért, a megrongált eszközökért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak, melyet a szállásfoglalási lap aláírásával magukra nézve kötelezően elfogadnak. A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.

• A szálláshely területére behozott személyes értéktárgyakért (pl. ékszer) felelősséget nem vállalunk. A vendég köteles vigyázni a személyes holmijára és értékeire, amennyiben a szálláshelyen hagyja őket, vállalja a felelősséget az esetleges eltűnésükért. Ez a felelősség a tulajdonost nem terheli. Amennyiben elhagyja a szállást, kötelező bezárni az ajtót és az ablakokat.

• Kérjük, hogy a Vendégház végleges elhagyását előzetesen jelezze a tulajdonos részére, a vendégház felszerelésének ellenőrzése végett. Amennyiben a leltár ellenőrzése során eltérést vagy kárt észlelünk, a hiányzó vagy sérült eszközök értékét a vendég számlájára terheljük!

• Amennyiben elhagyja a vendégházat, kérjük, hogy minden esetben zárja be az ajtót és az ablakokat, valamint elektromos berendezéseit, légkondicionálót ne hagyja bekapcsolt állapotban.

• A vendégházban és a hozzájuk tartozó közösségi és közös használatra szolgáló helyiségben és területen napszaktól függetlenül kérjük, tartózkodjon minden, mások nyugalmát zavaró magatartástól és tevékenységtől.

A szálláshely belső és külső részébe szigorúan tilos beengedni olyan személyeket, akik nem használói a vendégháznak. Amennyiben a szállásadó észrevesz olyan személyeket, akik nincsenek regisztrálva vagy nincsenek bejelentve a foglalás során, akkor a tulajdonosnak teljes körű jogában áll lemondani a szállást minden vendég részére!

Jakuzzi használati szabályzat:
• A jakuzzi 0-14 éves kor között kizárólag szülői felügyelettel használható.
• A jakuzzit saját felelősségre lehet igénybe venni.
• A jakuzzit nem vehetik igénybe lázas-fertőzőbetegek, akiknek nyílt sebük van, továbbá ittas-, kábítószer vagy bódító hatású gyógyszerek hatása alatt állók.
• A jakuzziba ugrálni balesetveszélyes és szigorúan TILOS!
• A jakuzzi medence használata előtt a zuhanyzó használata kötelező, a testen lévő szennyeződések, napolaj, krémek stb. jakuzziba bejuttatása tilos!
• A jakuzzit megfelelő öltözékben (fürdőruha, fürdőnadrág,) lehet igénybe venni.
A jakuzziba(n) TILOS:
• Illóolaj, valamint só, méz és egyéb anyag bevitele.
• Borotválkozó, epiláló és egyéb test-és szépségápoláshoz kapcsolódó tárgy; kozmetikum használata.
• Az ételfogyasztás, a dohányzás és az alkohol fogyasztása.
• Bármely baleset – és sérülésveszélyes eszközt bevinni. pl. borotva.
• Minden olyan tevékenység, mely a wellness szolgáltatási körén kívül esik, jogszabályba ütközik vagy közerkölcsöt sért.
• Háziállatot bevinni!

Szauna használati szabályzat:
• A szaunát mindenki csak saját felelősségére használhatja!
• Szaunázás előtt a zuhanyzás kötelező, a szárazra törölközés ajánlott.
• Papucsokat a szaunába bevinni TILOS, ezeket a kabin bejárata előtt kell hagyni!
• 14 éven aluli gyermek kizárólag felnőtt felügyelete mellett veheti igénybe!
• Az ülőpadon törölköző használata kötelező, melyet úgy kell elhelyezni, hogy a testfelület ne érintkezzen az ülőpaddal.
• A szaunában egyszerre maximum 3 fő tartózkodhat!
• A szaunában étel fogyasztása tilos!
• Tilos a szaunákban bármiféle folyadékot, vegyi anyagot, vagy akár szauna olajat a szaunázónak magára locsolni, illetve azt szétlocsolni!
• Az infrasugárzóhoz és tartozékaihoz nyúlni tilos és balesetveszélyes, hideg víz hatására szétdurranhat!
• A kabinokban kaparó, vakaró eszközök használata tilos!

• A szauna berendezési, felszerelési tárgyaiban szándékosan, vagy gondatlan magatartással okozott kárt az Vendégház a károkozóval megtérítteti!
• Szívbeteg, magas vérnyomásban- és egyéb érrendszeri megbetegedésben szenvedők, hirtelen rosszulléttel járó megbetegedésben szenvedők, valamint bármilyen fertőző betegségben szenvedők a szaunát nem használhatják! A szauna használata előtt javasolt a háziorvos tanácsát kikérni. A szauna kabint csak egészséges ember használhatja.
• Szaunázás után a test hűtése és a folyadék pótlása nagyon fontos, meleg vizes tusolás nem javasolt!
• A kabinban az égési sérülések elkerülése érdekében ékszereket nem célszerű viselni!

Háziállatokat csak a Vendégház előzetes beleegyezése után és adott esetben külön díj ellenében szabad behozni.

• A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét. A házirend megsértése miatti szálláslemondás esetén, a vendégnek nem jár vissza a szállásdíj, a lerövidült időszakra tekintettel sem!

• A szállás igénybevétele előtt magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendet és az abban leírtakat!

A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók. Vitás kérdésben a felek a Szarvasi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
Minden panaszt akkor veszünk figyelembe, ha azok a tartózkodás ideje alatt vannak jelentve. Utólagos reklamációt nem fogadunk el!
A vendégházban mindenki saját felelősségére tartózkodhat!

WIFI hálózat neve: HUAWEI-2.4 G vagy HUAWEI-5G
A WIFI hálózat jelszava: KK5KHUsX

Probléma, kérés, kérdés esetén. a +36-30-6880 232 számon állunk rendelkezésre a nap bármely szakában.

Kellemes pihenést, üdítő kikapcsolódást és a halakhoz jó fogást kívánok!

Békésszentandrás, 2025. augusztus 10.

A Kenderföldi Vendégház tulajdonosa,
Dr. Futó Zoltán

Scroll to Top